Interjú 1

 

„A legsürgősebb lenne a települések szakszerűen megírt monográfiáinak elkészítése…”

 

Sylvester Lajos

 

 

 

A helyi történelem, mint identitásformáló tényező

 

 

 

1.

Egyik dunántúli testvértelepülés iskolaigazgató-alpolgármestere háromszéki látogatása alkalmával arra csodálkozott rá, természetesen a helybélieknek bókoló némi túlzással, hogy ő otthon egy fél napig kocsikázhat, amíg annyi, a magyarság egészének történetére valamiképp hatással lévő jeles személyiségre talál, mint itt egy székelyföldi apró falucskában. Éppen Csernátonban voltunk, és helyettem sorolta azokat a hírességeket, s azokat az eseményeket, amelyeknek szerepelniük kellene a „Nemzet Aranykönyvében”.

Alsó- és Felsőcsernáton, természetesen, elsősorban múzeuma, de kulturális intézményei, a történelemben játszott szerepe révén súlypontos históriai településnek tekinthető. Ezzel jelezni kívánom, hogy az ehhez hasonló ponthálózatot sűríteni kellene a nálunk még meglévő, élő és ható lokálpatriotizmus ösztönzésével és támogatásával. A lakosság önerőből is képes csodákat művelni, ha értelmes és céltudatos, elkötelezett személyiségek állnak az élére. (Ika vára romos zömtornyának a konzerválását már az „átkos” korszakban ilyen alapon kezdték meg, egy valamikori tekintélyes gazdaember, később kollektív gazdasági elnök személyes részvételével és irányításával.)

A csernátonihoz hasonló kulturális „csomópontokat” tovább csomózhatnám Zágonnal, Bereckkel, (remélem) Ojtozzal, Csomakőrössel, Vargyassal, Torja-Bálványossal, a két Baconnal és a többiekkel. Kommandóval is például, amelynek térségében ha megépül a tervezett Cseres víztározó a Siklóval együtt fantasztikus turisztikai jelentőségűvé válik.

 

2.

A legsürgősebb lenne a települések szakszerűen megírt monográfiáinak elkészítése. Debrecenben volt egy ilyen kezdeményezés – 150 kárpát-medencei település történetének a megírása – ebben a sorozatban Erdélyből csak Zabola szerepelt. Dr. Pozsony Ferenc el is készítette. Máris létezik jó néhány figyelemreméltó alkotás, részmonográfia, esettanulmány. Ezeket kellene csomóba fogni, együvé szerkeszteni, mert ezek, a dokumentumok feltárása és megismerése mellett az épített környezet és a tárgyi emlékek felfedezését és megőrzését is elősegítenék.

 

3.

Rendkívül fontos lenne a kisebb tájegységek történeti kutatása is. Saját tapasztalataim alapján mondom: könyvet írtam Ojtoz völgye a hadak útján címen. Hetek múltán a II. kiadást is elő kellett készíteni. Mi több, felkérés érkezett, hogy az Erdővidékről írott anyagaimból is válogassak egy kötetre valót a Tortoma kiadó számára. A kötet Ablak Erdővidékre címen nyomdakész. Érdekes, hogy ezek a kistáji vonzatú kiadványok a szétszóródott magyarság esetében a szülőfölddel való kapcsolatokat is fenntarthatják és erősíthetik. A könyvek után évek múltán is érdeklődnek. Így történt ez az Úz-völgyi hegyomlás című könyvem esetében is.

 

4.

A művelődés szervezők – és mások – figyelmébe ajánlom ugyancsak személyes tapasztalatok alapján is, hogy a hagyományos könyvbemutatók mellé vagy éppen ezek helyett turizmussal egybekötött rendezvényekre is gondolni kell. Az emberek szeretnek kirándulni. Az Ojtoz-völgye könyvem földrajzi, históriai és lelki színtereinek bejárására több mint kétszáz személy érkezett. Sokan családostul. Többségű soha sem járt például Sósmezőn, nem ismerte az ottani magyar és német emlékeket. A sikeren felbuzdulva egy sósmezői látogatás még a dr. Sólyom László 2008-as háromszéki programjába is belefért.

 

5.

Az internetes információszolgáltatás csodákat művelhet. A Háromszék főmunkatársa vagyok. A távolban, akár a más kontinenseken élő elszármazottak sok esetben hamarabb olvassák a lap internetes kiadását, mint az itthoniak. Az internetes változat a távolba szakadt fiatalokat hozta közelebb a laphoz, míg a hazai olvasók zöme az idősebbek közül kerül ki.

 

6.

Meg kellene menteni az épített örökségből mindazt, ami még menthető. A legfontosabb az anyagi források megteremtése mellett az, hogy valamilyen rendeltetésük legyen ezeknek az épületeknek, valamelyik intézmény, alapítvány gondozásába kerüljenek. Ezért bízom például abban, hogy egy ojtozi laktanyaépület felújítása és katonatörténeti emlékponttá szervezése sikertörténet lesz, a hely turisztikai – már meglévő – adottságokat egészíti ki, és, nem utolsó sorban helyreigazítja a térség igazi történetét a mongol betörésektől a mai időkig. Jó és követendő példa ilyen vonatkozásban a Bodvaji kohó és a hozzávezető út felújítása is.

 

7.

Valóságos bűn az, ami a természeti környezetünkkel történik. Vizeink elszennyeződése, tönkretétele. Háromszéken klimatikai és vízhozam vonatkozásában pisztrángtelepítésre és tenyésztésre annyi hegyi patak van és olyan bőséges történelmi tapasztalattal rendelkezünk, hogy ez, akárcsak Ausztriában vagy Franciaországban ezreket vonzhatna a táj kulturált környezetébe. Rendezni kellene az Olt Seppsiszentgyörgy – Aldoboly, Erősd és Felsőrákos közötti szakaszának egykori árterületét és a kimetszett, szeméttel még fel nem töltött holtárkokat.

 

8.

Gondolni kellene a hagyományos szakmák, kismesterségek tárgyainak, berendezéseinek és munkafolyamatainak megőrzésére. Erre Kézdivásárhely a kiváló példa. Vigyázni kell viszont a torzító túlzásokra. Arra, ami például a székely kapuk méretversenyeiben tapasztalható, vagy arra, amint temetőinket teljesen megváltoztatják a beton és fém építmények. Még ott is, ahol kiváló alapanyag – például faragható kő – található. Falvaink képét sem kellene teljesen megváltoztatnunk oda nem illő. A táj építészeti hagyományaitól elütő építményekkel tönkretennünk.

 

                                                           

 

Hozzászólás